Kétszer elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén azonban létrejöhetett a XX. Csipkekiállítás és Találkozó Kiskunhalason. A jubileumi rendezvényt Hrivnák Tünde divattervező legújabb, hungarikumunkkal ékesített kollekciója gazdagította. A programot számos településről megtisztelték jelenlétükkel az érdeklődők, határon innen és túlról is érkeztek látogatók.

Az esemény alkalmából június 25-én 17 órára várták a közönséget. Köszöntőt mondott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes; dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója és Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere. A kiállítást Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg.

A rendezvényen átadták a pályázati összesítő és különdíjakat. A szakmai zsűri első helyezettje: Gróz Liliána Manka - Powder Boudoir. Második lett: dr. Kerekes Andrea - Étterem látványterv. Harmadik helyezést ért el: Forgó Mónika - Fürdőszoba és nappali. A díjakat átadta: Farkas Sándor miniszterhelyettes és Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke, aki értékelte is az alkotásokat. A Lakberendezők Országos Szövetségének különdíjasa: Papp Linda - Árnyjáték a fürdőben; Terleczky Ádám - Többfunkciós bútor.

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány különdíjasa: Buzdor Gabriella - Faldekoráció-Bőrkanapé-komód. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat különdíjasa: Balázs Gyöngyi, Kató Dalma – Csipkemesék. A Junior Art Center  Lakberendező Iskola különdíjasa: Prágai Eszter - Hálószoba-hall-fürdőszoba; Sárközy-Varga Anikó - Egy és három csipke. A Halasi Csipke Közalapítvány különdíjasa: Kovásznai Nóra – Esőbeálló; Szilágyiné Szabó Krisztina – Hotelkoncepció.


Megtekinthető a Csipkeházban a herendi porcelánok kiállítása Áttetsző finomság címmel és a XXI. századi lakásenteriőr halasi csipkével című tárlat a beérkezett pályamunkákkal.

A jubileumi csipkeprogramot gazdagította a Csipkék királynője – a királynők csipkéje elnevezésű bemutató. A By Me Miracle Hrivnák Tünde ruhakölteményeit vonultatta fel. A divattervező hálás és nagyra értékeli a halasi kollektívával való közös munkát, együttműködést.

- Ez volt a premier a Csipkeházban – mondta Hrivnák Tünde. – Tervezzük a folytatást a jövő héten egy kastélyban, Poroszló mellett. Utána Herenden mutatkozik be a kollekció. Van meghívásunk Bécsbe és Horvátországba is – fűzte hozzá. Túlvagyunk a megnyitó-ünnepségen, úgy gondoljuk, hogy jól sikerült a díjátadással és a divatbemutatóval együtt. Nagyon szép, újfajta ruhákat vonultatott fel Hrivnák Tünde divattervező a közönség tetszésére – értékelt Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója.


A rendezvényen közreműködött Radics Sándor cimbalomművész és Fodor Fruzsina népdallal.

Forrás: halasmedia.hu