Horvátország vendégszereplésével rendezték meg a XXI. Nemzetközi Csipkekiállítást Kiskunhalason. A május 6-i megnyitót Hrivnák Tünde divattervező halasi csipkével díszített ruhakollekciójának divatbemutatója színesítette. A rendezvényen közreműködött a Szilaj Citerazenekar és Sáli Levente festőművész, homokanimátor, VR festő.

A Csipkevarrók szobornál tartott megemlékezést követően a Csipkeház programjával folytatódott a rendezvény. A Himnusz eléneklését követően Drago Horvat, Horvátország pécsi főkonzulja mondott köszöntőt. Gratulált mindenkinek, aki segíti a csipkevarrást. Beszélt arról, hogy aláírták a testvérvárosi egyezményt Lepoglavával, mely erősítheti a gazdasági, kulturális, művészeti és sport vonatkozású együttműködést.




Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere rámutatott, személyes céljává vált, hogy a halasi csipke jelen legyen a mindennapi életünkben. Hozzátette, a mindenkori városvezetés, a Csipkeház dolgozói felelősséggel tartoznak a minőségért, a halasi csipke hírnevéért. Ezt követően városi ajándékok átadására került sor a díszvendégek részére.




A kiállítást Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta, ez a rendezvény egy jubileumi sorozat nyitánya. Kiemelte, a halasi csipke 120 éve ugyanazzal a technikával készül. Megjegyezte, ugyanúgy a csodájára járnak, mint születése pillanatában.




A rendezvényen közreműködött a kiskunhalasi Szilaj Citerazenekar és Sáli Levente festőművész, homokanimátor, VR festő homokanimációs előadással. Témája stílszerűen hungarikumunk volt.




A XXI. Nemzetközi Csipkekiállítást Érték és szépség címmel Hrivnák Tünde divattervező hungarikumunkkal ékesítet ruhakollekciójának bemutatója színesítette. A BY ME MIRACLE impozáns ruhakölteményeit a csodálatos halasi csipkék díszítik.

A kollekció tervezője a Pro Urbe és Józsa Judit magyar viseletért díjas Hrivnák Tünde. A kiemelkedően magas minőségű alapanyagokból készült elit divatkollekción a prémium minőség, a kiválóság és egyediség jegyei jelennek meg. A nappali és estélyi ruhák a modern és a klasszikus hangulat ötvözetei, a csipke időtállóságának bizonyítékai.




Kiskunhalas iparművészeti remekének életében meghatározó ez az esztendő. Idén ünnepeljük születésének 120. évfordulóját. A jubileumi évet számos eseménnyel, emlékérme és könyv kiadásával teszik emlékezetessé.


- Az eseménysorozat fontos állomása a Kiskunhalason rendezett nemzetközi csipkekiállítás, melynek ez évben Horvátország a díszvendége. A két ország közös múltja, közös történelme  a kézműves tradíció hasonlóságában is megmutatkozik. Mégis számos helyi sajátosság, jellegzetesség teszi mindkét ország csipkéit különbözővé és egyedivé. Ezúttal 9 horvát csipkeműhely alkotásait mutathatjuk be látogatóinknak.  Megtekinthetők a világhírű és több száz éves hagyománnyal rendelkező csipkék Lepoglava városából, Hvar és Pag szigetekről. Emellett bemutatunk csipkéket Križevci, Primosten, Sikirevci, Split, Sveta Marija, Trg városából – tájékoztatott Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója. - Minden kiállításunk alkalmával kiemelt feladatnak tekintjük a magyar csipkekészítők minél szélesebb körének bemutatását. Szeretnénk, ha a halasi Csipkeház a magyar csipkések találkozóhelye lenne, ahol egymástól tanulni lehet, ahol minden évben megtekinthetők az új alkotások. Nagy szeretettel fogadjuk a határon túlról érkező csipkéseket. Ez évben Szabadkáról és Magyarkanizsáról érkeztek kiállító vendégek. Kiállításunkon megjelennek Magyarország különböző tájegységeinek csipkéi, mint a höveji, gömöri, hunnia, pannónia csipke. Bemutatkoznak a különböző készítési technikák alkotásai, mint a varrott, vert, kötött, rece, horgolt, fonott csipkék. A különböző technikák esetén különbözőek a munkaeszközök és különböző a megjelenés, viszont egy valami közös, az alkotók a szépséget, a harmóniát akarják megjeleníteni és továbbadni.  


A csipkekészítés és minden kézimunka a kezdetektől az ünnepi viselet díszítését szolgálta.Ennek tudatában írtuk ki csipkekészítési pályázatunkat az „Öltözetünk dísze a csipke” címmel. Nagy örömünkre 52 pályamunka érkezett, amelyek a Dékáni Árpád Galériában tekinthetők meg.A pályázati alkotások között megjelennek a hagyományos női viseletet díszítő csipkék és a napjainkban viselhető modern ruhák. Kiállításunkkal és a hozzákapcsolódó rendezvényekkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a díszítőművészet csúcsa, a csipkekészítés még hosszú évtizedekig fennmaradjon és örömöt szerezzen mind az alkotóknak, mind a kész mű csodálóinak.


A rendezvény a Szózat eléneklésével ért véget.


A jubileumi eseményt Bakos László, a Halas TV szerkesztő-riportere konferálta.




Forrás: halasmedia.hu