Idén is hatalmas az érdeklődés a halasi csipke iránt a 39. Utazás Kiállításon a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A halasi csipke a Dél-Alföldi Régió városaival közös standon kapott helyet, ahol meglátogatta Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke is. Ott találkozott Pajor Kálmánnal, a Halasi Csipke Közalapítvány elnökével és arról tárgyalták, hogy a szövetség milyen módon tudja majd a jövőben népszerűsíteni városunk büszkeségét.

 

 

A Hugarikum Szövetség képviselői hamarosan a halasi Csipkeházban is látogatást tesznek, ahol várhatóan együttműködési megállapodást is kötnek a közalapítvánnyal. – Az együttműködés fontos lesz annak érdekében, hogy a halasi csipkét, mint országmárkát, még szélesebb körben lehessen megismertetni. Fontos az is, hogy a dél-alföldi turisztikai útvonalak szerves részévé váljon a Csipkeház – hangsúlyozta Pajor Kálmán. A Hungarikum Szövetség, HUSZ céljai, feladatai között szerepel többek között a kiemelt magyar értékek őrzése, mentése, a hungarikumok alkotóinak népszerűsítése hazánkban és világszerte.


A magyar turizmus világszinten az élen jár, teljesítménye nemzetközileg is kimagasló, minden fontos mutatója nőtt tavaly, a turizmus dinamikus fejlődése egyre nagyobb mértékben járul hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez – ezt már Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mondta az Utazás 2016 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás megnyitóján. A kiállítás idei díszvendége Kína, az olimpia okán pedig Brazília, a hazai díszvendég szerepét pedig Budapest tölti be.


Az idén a dél-alföldi régió megyéi közös standon mutatkoznak be, itt találkozhatnak a látogatók a halasi csipkével is. A csipketechnikai bemutató mellett az érdeklődők a Csipke Hotel turisztikai ajánlataival is megismerkedhetnek, benne a halasi gyógyfürdő lehetőséggel. A halasiak mellett Kiskunmajsa és Baja is bemutatkozik a három napos turisztikai seregszemlén.

Forrás: Halasmédia